« Vissza
Mert nem mindegy, hogy egy panasz esetén ki jár el...

Sikerrel képviseltük Ügyfelünket
a Békéltető Testület előtt!

 
Az alábbi esetet csak okulásul osztjuk meg ügyfeleinkkel.
 

Ügyfelünk autót cserélt egy szalonban, ahol a KGFB-t és a CASCOT is megkötötte az ügyintéző. az ügyfél – mint minden más fizetnivalóját – ezeket is csoportos megbízással kívánta fizetni. A számlaszám fel lett tüntetve a szerződéseken, azonban a banki lehívás helyett átutalási fizetési mód mellé került az „X”. A biztosító az első időszaki díjhoz csekket állított ki, amelyet ügyfél befizetett. Ezzel egyidejűleg felkereste a bankját, ahol csoportos beszedési megbízást adott, hogy a díjat a biztosító le tudja hívni a számláról.


A biztosító vont is a számláról, azonban mint kiderült csak a CASCO díját vonta, a kötelezőjét nem! A biztosító így-díjnemfizetés miatt- törölte a kötelezőt a 90. napon és kb a 100. napon, postán meg is érkezett a törlésről szóló értesítés. A díjelmaradásról ügyfél nem kapott sem levelet, sem e-mailt sem SMS-t, pedig a biztosító mindegyik adatát ismerte . A díjelmaradásról szóló értesítés „bedobós” levélben jön. Vagyis megérkezik vagy nem, és ügyfelünk azonnal berohant a biztosítóhoz, hogy megkösse a kötelezőjét és befizette a 14000 ft körüli éves díjat. A biztosító ügyfélszolgálatán arról tájékoztatták, hogy további fizetnivalója nincs. Majd 5 hónap múlva kapott egy levelet a biztosítótól -, amely levél egy hónappal korábbi keltezéssel íródott!!! -, hogy 8 napon belül, fizessen be 54000 ft fedezetlenségi díjat! A levél alján amennyiben nem fizeti be az 54 ezer forintot, akkor a meglévő KGFB-jét is törlik.

A biztosítóval történt levélváltás nem vezetett eredményre, ezért a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordultunk.

A PBT döntését eredetileg nem kívánta elfogadni a biztosító, ennek ellenére sikerült egy előnyös megállapodást kötnünk, melynek eredményeként ügyfelünk az 54 ezer forintból visszakap 30.660 Ft-ot.

Az eset tanulságai:
  1. A biztosítási díj megfizetése a szerződő, vagyis az ügyfél dolga
  2. Az előbbi állítás akkor is igaz, ha ügyfél csoportos beszedési megbízást ad – ekkor is az ügyfél felelőssége, hogy ellenőrizze, lehívták-e a számlájáról a díjat.
  3. Az hogy miért nem szólt a biztosító, miért nem küldött levelet, e-mailt, SMS-t stb. jogilag sajnos szintén nem számít. 

Javasoljuk, hogy amennyiben nem éves díjban fizeti kötelezőjét, a fentiek miatt fokozottan ügyeljen arra, hogy a biztosítási díj ki legyen fizetve!

A határozat hozzáférhető a Pénzügyi Békéltető Testület oldalán, a Határozatszám: H-PBT-H-1464/2013, vagy az alábbi linken közvetlenül a PSZÁF oldaláról:

PBT Határozat



Az eredeti dokumentum, scannelt, személyes adatoktól mentesített változatát itt tudja megtekinteni:


PBT Határozat (scannelt)


A fenti megszűnés még tavaly történt, így felhívjuk figyelmét, hogy idén január 1.-től tovább szigorodtak a díjnemfizetés miatti megszűnés következményei, melyről alábbi cikkünkben olvashat részletesen:
Miért érdemes odafigyelni, hogy kifizettük-e a KGFB-t?
 
 
« Vissza